emese

Káldi Emese

cégvezető, túravezető

Könyvtár-magyar szakos tanári végzettségem van. Meg két építész szülőm. És egy férjem, akivel gyakran bóklásztunk külföldön városokban, kezünkben bedekkerrel, olykor mégis teljesen elveszettnek érezve magunkat. Ez így együtt adta ki az ImagineBudapest létrehozásának ötletét. Mert bár szeretek elveszni Budapesten, ugyanakkor mégis jólesik meglátni végre az összefüggéseket, a nagyobb várostörténeti kapcsolódásokat. Mert jó tudni, hogy mi miért és kiknek köszönhetően lett olyan, amilyennek most látjuk: szépnek vagy csúnyának, élhetőnek vagy elviselhetetlennek, otthonosnak vagy teljesen idegennek – ez esetben mindegy. Szeretném, ha mások is így lennének ezzel. Ha magyarok, külföldiek, fiatalok vagy idősebbek is átéreznék ennek a városnak az utcákat burkoló aszfaltnál sokkal mélyebben rejtező kötődéseit, a város szövetét, rendszerét. Mert rendszere kétségkívül van neki, még ha nem is mindig igazodunk el benne.

katalin

Káldi Katalin

túravezető, művészettörténész

Végzettségemet tekintve (többek között) művészettörténész vagyok, de még így is, sajnos nagyon keveset tudtam, tudok arról a városról, ahol élek. Ez különösen akkor volt kellemetlen, amikor tanítványaim, akiket épp a művészettörténet szépségeire igyekeztem rávezetni, egy-egy jól irányzott keresztkérdéssel arra voltak kíváncsiak, hogy az épület, amiben tanulnak, milyen stílusban, mikor épült, mi állt korábban a helyén, stb. És én csak álltam és jobb híján utánanéztem a következő órára. Aztán egyszer elmentünk egy belvárosi kalandozásra, egyszer meg megnéztünk egy kevésbé ismert kis múzeumot és kinyílt előttük /előttünk a világ, és kérték: írjam össze azokat a helyeket Budapesten, amelyek ilyen szépek és mégis ismeretlenek. A lista azóta sem készült el teljesen, de, hogy egyre növekvő lelkiismeret-furdalásomat valahogy csökkentsem, arra gondoltam, talán itt az ImagineBudapestnél, amolyan élő leltározás-félét végezve végre eleget tehetek a kérésnek. Hát ezért vagyok itt.

marci

Káldi Marci

ügyvezető

Kicsit, mint a mesében… A legkisebb gyermek a családban – és az egyetlen fiú – aki úgy tűnik tovább viszi a szülői ház „örökségét”, az építészmérnök szakmát. Az utam azonban nem volt kikövezve. Sok mindenbe belekóstoltam, amíg eljutottam az ImagineBudapestig. Voltam közgazdász-hallgató, „büfés”, számítástechnikus, majd három évig Írországba költöztem. Itt kapcsolódtam be a turizmusba is egy kicsit, és nem utolsó sorban itt jöttem rá arra, hogy mit is jelent az otthon, a város, a fiatalkori élmények, amelyek semmihez sem hasonlíthatóak és soha sehol máshol nem lehetnek jelen. Lehet máshol jobban élni, lehet könnyebb a boldogulás, egyszerűbbek a mindennapok, de nem tudok elképzelni még egy ilyen várost, mint Budapest. Mert itt vannak az ismert utcasarkok, illatok, zajok, elkapott pillanatok, emberek, melyek nem csupán ismertségük okán töltik meg a lelket boldogsággal... Nem volt könnyű ezt észrevenni, de most már én is azon dolgozom, hogy másoknak egy picit gyorsabban sikerüljön. Remélem, nem hiába!

kitti

Kalcsó Kitti


projektvezető, túravezető


Egy kis faluban nőttem fel, Budapest mindig is a „nagyváros” volt az életemben – talán még most is az. Majd jött az egyetem, és szép lassan kinyílt előttem a város, összeállt a térkép a fejemben, ám sok fővárosi év után sem érzem még magamat budapestinek. Ahhoz több kell, nem csak egy „térkép”. Meg kell ismernem hozzá a város minden porcikáját, élmények, tapasztalatok kellenek. Talán ez is közrejátszott abban, hogy elmentem az egyik ImagineBudapest sétára. Beleszerelmesedtem. Megnyílt előttem a város egy új arca, hirtelen lett közös élményem a környékkel. Mindehhez hozzátartozik, hogy építészmérnökként végeztem. Szeretek házakat nézegetni, lerajzolni és megérteni őket. Megérteni miképp lettek azzá, amik most. Ha valamit felfedezek, azt feltétlenül meg kell osztanom a környezetemmel is. Ezért vagyok itt! Mert szeretek épületekről beszélni, mesélni, közelebb vinni őket mások szívéhez.

juli

Szekeres Júlia

tájépítész, túravezető

Bölcsész és tájépítész vagyok. Ebben benne van a lényeg rólam: szeretek beszélni, írni a természetről és a növényekről. Gyerekkorom óta, megszokott útvonalaimon mindig voltak kedvenc fáim, rajtuk figyeltem az évszakok változását, növekedésükön láttam az idő múlását, belőlük merítettem erőt a mindennapokhoz. Tájépítészeti tanulmányaim során a legnagyobb élményt a növények világának megismerése okozta, az érzés, hogy lám "nevét is, virágát is tudom...". Ezt az örömet szeretném megosztani a Titkos kertek túrán résztvevőkkel is.  Történetesen még Pest belvárosában, az épületek tövében is vannak szerencsére olyan csendes helyek, ahol találkozhatunk a fákkal és egymással: titkos kertek.

zsofi

Stella Szonja


túravezető


Történelem-olasz szakon végeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol jelenleg történelem szakos doktorandusz vagyok. Budapesten születtem, mindig is itt éltem, és a világ minden kincséért sem élnék máshol. Szerencsésnek mondhatom magam, mert eddigi életem során elég sokat utazhattam – főleg szüleimmel: grafikus apa, és dekoratőr anya –, akiknek hála nyitottá váltam az építészetre, a művészettörténetre, és más nemzetek kultúrájára is. Saját hazámat is előszeretettel járom, kiváltképp fővárosunkat – szülővárosomat, és szeretek vele dicsekedni, büszkélkedni, megmutatni másoknak, akik nem, vagy csak kevéssé ismerik. Pár évvel ezelőtt egy barátnőm vitt el az első Imagine Budapest sétára, és onnantól kezdve állandó vendége lettem sétáiknak. Nagyon megszerettem őket, így amikor lehetőség nyílt rá, hogy a csapat tagjává váljak, nagy örömmel mondtam igent – olyan, mintha egy varázslatos világ színfalai mögé jutottam volna be. Igyekszem olyan színvonalon segíteni a csapat munkáját, amely miatt én is hűséges vendégükké váltam.

zsofi

Bittó Zsófi


túravezető


Az elmúlt öt évben egyre többet tudtam meg a városról. Ahogy elkezdtem gyakorlatban is használni az idegenvezetői képesítésemet, úgy nyílt fel a szemem Budapestre és szerettem meg egyre jobban napról-napra. Ahogy a vendégek rácsodálkoznak, rákérdeznek dolgokra, én is megtanultam felnézni és körülnézni még az "ismert" belvárosban is. Akár magyar, tőzsgyökeres budapesti csoporttal vagy külföldi látogatókkal sétálunk egy-egy városrészben, mindig meglepődnek Budapest gazdag örökségén, rejtett szépségén és kalandjain. Szeretek mesélni a városról, a régmúltról és a máról. Mindig van valami felfedezni való történet, épület, kincs.