• boszorkany-vara
  • kori

A hosszúra nyúló téli hónapokat a múltban is igyekeztek az emberek minél könnyebben elviselhetővé tenni. Karácsony elmúltával a farsangi időszak mulatságaiban leltek örömöt, melyek ellensúlyozták a korai sötétedést és a hideget. A fiatal lányok izgalommal néztek a bálok elébe, abban reménykedve, hogy ez alkalommal megismerik jövendőbeli férjüket. A múlt században a budapestiek a fényes bálok mellett ilyenkor gyakrabban jártak színházba is, de az igazán téli szórakozás mégiscsak a jégpályákon várta őket.

Pesten az 1830-as évektől működött korcsolyapálya a Városligetben, ekkor még kevesen látogatták. A századfordulóra a jégpálya a társas érintkezés fontos színhelyévé vált, amiben nem kis szerepe volt a Budapesti Korcsolyázó Egyletnek. A nevezett egyesületet 1869-ben alapították. Kezdetben a tónak csak egy kis részét használhatták, a parton egy kis melegedőt is felállítottak. Ez az első korcsolyacsarnok még fából készült a melegedő mellett ruhatár, étkező, iroda és egy korcsolyaraktár működött benne. Az egyesület vezetői a felsőbb rétegeket tekintették célközönségnek. Az úri családok hölgytagjait próbálták meggyőzni arról, hogy nem vétenek az etikett szabályai ellen azzal, hogy korcsolyát csatolnak a lábukra. A személyes bátorítás mellett bálokkal és ünnepségekkel igyekeztek magukra vonni a figyelmet. 1871-ben rendezték meg az első korcsolyabált, ami az évek során hagyománnyá vált.  Az egyesület jégünnepélyeket is szervezett. Némely esetben ezek kifejezetten nagyszabásúak voltak, mai szemmel akár még túlzónak is tűnhetnek. 1895-ben, az 25 éves fennállásuk alkalmából az Északi Herceg meséjét adták elő a jégen, amihez díszletként felépítettek egy komplett boszorkányvárat, sárkánnyal a tetején. Véletlen egybeesés, hogy éppen ebben az évben lépett életbe Magyarországon a polgári házasságról szóló törvény, az új intézmény így a színdarabba is bekerült: a herceg nemcsak a templomba kísérte el szíve hölgyét, de a polgármesteri hivatalban is örök hűséget fogadott neki. A népes lakodalmi menetben a mesevilág szinte valamennyi figurája megjelent, a hercegnő pedig hattyúk kíséretében egyenesen a Holdból szállt alá választottjához – ehhez egy bábut engedtek le kötélen az épülőfélben levő Vajdahunyad vár tornyából. Az előadást műkorcsolya bemutató követte, ezalatt a közönségnek meleg teát kínáltak fel.

A Városligeti jégpályának voltak riválisai is, igaz, ezek kisebb közönséget vonzottak. Az Orczy kert jegét többnyire a Ludovika tanárai és növendékei látogatták, emellett a tisztviselőtelepen és Budán is volt korcsolyapálya. A Budapesti Korcsolyázó Egyletnek egy ideig a Városligeti-tavon is osztozkodnia kellett: egy szerényebb vállalkozás működött mellette, olcsóbb belépőjegyekkel. Az egyesület vezetőit kifejezetten bosszantotta, hogy előkelő közönségét megzavarják az úgynevezett polgári jégpályáról átszökdöső suhancok, a szomszédból áthallatszó rezesbanda „pokoli zsivajával” pedig végképp nem tudtak megbékülni. A klubnak 1897-ben sikerült megszerezniük a tó kizárólagos jogát, a főváros vezetése azonban kikötötte, hogy a keleti részen kötelesek fenntartani egy kisebb részt a kevésbé tehetős látogatók számára is, ugyanitt egy ingyenes szakaszt is biztosítaniuk kellett. A városligeti jégpálya egyre népszerűbb lett, a látogatók számának gyarapodásához az egyesület is igyekezett igazodni. 1875-ben felépítettek egy új csarnokot, de néhány év alatt ez is kicsinek bizonyult. 1893-ban kezdték a ma is látható jégcsarnok építését.

A korcsolyázás a házasodni vágyókat gyakorta hasonló céllal vonzotta, mint a bálok világa – remek alkalom volt ugyanis az ismerkedésre. Ennek megfelelően hölgyeknek a ruházkodásra a jégpályán is kellő figyelmet kellett fordítaniuk, a korcsolyázás külön ruhadivatot teremtett. Egy-egy bájos esés pedig remek alkalom volt az ismerkedésre, hisz az illemszabályok értelmében a gáláns lovag nem mulaszthatta el a segítségnyújtást. Az úriembert az etikett ilyen helyzetben arra kötelezte, hogy bemutassa magát – nemcsak a bajba került hölgynek, hanem az illető gardedámjának is. A téli táj, a tánchoz hasonlítható közös siklás pedig megteremtette a kellő romantikát. A szép reményeknek az esetleges olvadás szabhatott határt – Mikszáth Kálmán az olvadó jégpályákat az el nem mondott bókok és szerelmi nyilatkozatok temetőjeként írta le.

Az 1900-as évek elejétől a tavasz sem feltétlenül vetett véget a korcsolyázásnak, megjelentek ugyanis a város utcáin az első görkorcsolyák. Igaz ugyan, hogy az ekkoriban még csak a gyerekek körében volt népszerű, a felnőtteket inkább zavarta kerekes saruként emlegetett sportszer.

Képek forrása: Fortepan.hu és Vasárnapi Újság

Szólj hozzá

Az email címed nem jelenik meg az oldalon. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. *

Current day month ye@r *